2014. június 15., vasárnap

A harmadik típusú találkozás :)

Egy-két hetes szervezkedés után sikerült megoldanunk, hogy Mandy és Punky megint találkozzanak, immár harmadszor. :) Előtte egy kis számvetés:
Fél éve, hogy volt az életünkben egy kis erőszakos hím malac, Barney. Három hónapja, hogy eltávozott innen. Mandy és Punky legutóbb valamikor az ősz folyamán találkoztak, szintén B-éknél, mint most is.
A két fiú kapcsolata sose volt olyan, mint az itthoni kettőnek. Az az érdekes, hogy mindig a Málác úrnál fiatalabb malacok támadták be őt. :P De Mandy sose volt vele fogcsattogtatós, csak kicsit szőrborzolós, de alapvetően szerintem szeretik egymást. Eme videóban az látható (kicsit sötét sajna), ahogy most taliznak harmadszor "először". A következő videóban már a 4 perccel későbbi állapotot láthatjuk. :)

Mandy, amint még a ketijében kuksolt

Egy átmeneti tároló Málác úrnak, hogy ne a kis dobozában legyen (doboz a háttérben) míg elkészül a terep

A playground, azaz játszótér, kicsit szegényes tudom, de nem volt több elemünk. :(

Málác úr volt az első beköltöző, éppen nagyban szagolgatja Mandy alagútfáját. :)

Itt már találkoztak természetesen, és Mandy csak az élelemkereséssel van elfoglalva. Málác úr volt az, aki szagolgatott, meg berregett neki (csak az elején).



***
(PAUSE)

Itt egy kis tanácstalan Málác úr fej látszik, meg egy zabáló Mandy. :)

Ez már a régi felállás, mikor Mandy volt a domináns, s Málác úr az, aki menekült az erőszakoskodótól.

Mandy mosakszik, itt most olyan mormotásan néz ki. :)

Egy nyugodt pillanat, tök olyanok, mint két kutya :)))

A szokásos szaglászás, na és a bűz amit produkáltak! :P

Szieszta :)

Almászás, de nem ették meg totál. Először Mandy ment el érte, majd Málác úr látta, hogy amaz el van valamivel foglalva, persze ő is odament, és végül így csócsálták azt az almaszeletet. :D




Ezek meg amolyan "lazulós", lazy képek. Látszik, hogy főként Mandy bújik, ő amúgy is bújósabb (emberekhez is). Málác úr szereti megtartani a távolságot, ha a másik túl közel jött, akkor nyafogott, mint anno Barney amikor ő ment hozzá közel. Ez szerintem azért lehet, mert Mandy tenyésztőtől vett malac, míg az enyém állatkereskedésbeli, és vele nem foglalkoztak olyan intenzíven kiskorában, mint Mandyval.  Összességében viszont tök jól elvoltak, de ki is merültek, mert ugyebár mindketten egykék, és hozzászoktak a lustuláshoz, Mandy szeret Málác úrral pihenni, de az én desznyóm nemigen, szerintem csak eltűri. Viszont úgy látom szeretik egymást. :) Szerintem őket lehetne is együtt tartani, persze kontroll alatt.
B-ék meg is tudnák valósítani, hiszen sokat tartózkodnak otthon hét közben. ;) Észrevettem, hogy amikor megsimogattam Mandyt, valahogy lenyugodott és nem hajkurászta Málác urat, de persze kiadott olyan prüntyögő hangokat. Az én néma leventém is mikor ott megsimogattam a kifutóban, ő is prüntyögött nekem, pedig itthon nem szokott. :))) Hazafele menet totál kipurcant, és be is pisilt (odafele menet nem). Így megmostam az alvázát, majd szabadon eresztettem a kifutójában ahol nézelődött, pihengetett. :) Ez egy jó találkozás volt, és hamarosan több időt tölt majd együtt a két malac, de ez majd egy másik történet lesz. ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése