2014. január 1., szerda

2014. első posztja

A címe lehetett volna e posztnak vegyesfelvágott is.
Már reggel óta együtt van a két törpördög.
Amint összekerültek a ketiben ahol pedig ún. "vegyesszag" fogadta őket, hiszen előző este is együtt voltak, mégis egymásnak estek. Persze ezek inkább fenyegetések, de volt kergetőzés az biztos!
Délután volt érdekes, amikor kivettem Barney-t a negyed órás öl-órára.
Málác úr kereste egy darabig, majd miután nem találta, nekiállt szénázni, közben azért prüntyögött. Ezt a hangot adta ki Barney is az ölemben. :) Egész jól bírja a simogatást/gyömöszölést!
Amikor visszatettem, hogy kivegyem a vörös ördögöt, volt egy kis fogcsattogtatós kergetőzés.
Punkyt utána kikaptam a kifutóból, csak mukkanni tudott egyet, úgy meglepődött.
A fésülés megint kínzás volt számára, pedig a szőre szerencsére nincs filcesedve, egyszer még tavaly előtt volt ilyen vele, és azóta nagyon figyelek erre (is)!
Aztán mikor visszatettem a babusgatásból, azt vettem észre, hogy Barney odarohan, fogcsattogtatás, majd nekiugrik Punkynak aki elmenekül előle. :P Ez folytatódott még kicsit, most meg egymás közelében alszanak a búvóhelyük alatt... :)
Sose fogom kiismerni a malacokat, de az biztos, hogy Punkyt már nem csak Mandy terrorizálja majd... :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése