2013. július 8., hétfő

Félszáz + 1

Túl vagyunk az 50.-ik blogbejegyzésen. Ez már az 51.-ik! ;)

Ma kinyomkodtam betadinos vattával Málác "bűzmirigyét", és utána, ha már úgyis az ölemben volt, megnéztem mi van a hasikáján lévő szőreivel.
Nos, bele volt akadva egy fűdarab a lábszőrébe, a bal lábánál meg összerasztázta nyalogatással a szőrét. Ezeket óvatosan levágtam a lekerekített végű ollómmal, és így kicsit rövidebb lett ott a szőr. Annyira ügyes volt, mert szinte meg se moccant! Mondjuk igyekeztem nem ideges lenni, mert egy pillanat alatt átveszi a hangulatom, így nyugodt voltam és magabiztos! :) Lassan már málácfodrász is lehetek. :D

Kitakarítottam az élőhelyét is, kimostam a törülközőit, meg amiket szoktam használni szabadtéri futtatáskor, azt a kígyósat,
a fürdőszobaszőnyegeket is. A csempéjére meg tettem hidegvizes palackot, hogy kicsit hűtse le, mert egy fokot emelkedett a hőmérséklet, már 29 fok van a lakásban! :(


Aztán a kezelések után visszatettem a kifutóba, majd adtam neki őszibarackot, de csak a magját a hozzátapadt gyümölcshússal. Ez olyan volt, mint egy kutya, hogy amint megkaparintotta, a zsákmánnyal a szájában rohant be a radiátor alá. :)


Ma elgondolkodtam megint az agaras vágyálmomon, és annyit tudok biztosan, hogy nagy valószínűséggel (ez a biztos?!) mentett agarat akarok majd örökbefogadni, ha lesz erőm és energiám mellette. De egyelőre ilyen munkaidőbeosztással Málác úr még jól bírja, de egy kutya...neki nem hiszem, hogy jó lenne ez az össze-vissza melóba mászkálás. Meg most kedvem sincs hozzá. :) Nézegetni jó lenne, de sétálni meg futkorászni vele...ilyen melegben (meg hidegben télen), neeee!
Málác úr elég. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése