2013. június 23., vasárnap

Megfigyelések

A tegnapi poszt kizárólag Málácról szólt, de nem mondtam el semmit a kiállításon tapasztalt megfigyeléseimről.
Ezen az összeröffenésen (hogy stílusos legyek) látszott igazán, hogy mindegyik tengerimalac más és más egyéniség.
Újdonsült ismerőseimnek a perui malacai például megszeppenve feküdtek a forgácsban, és enni is csak később mertek...
Más malac meg ui-zott, de voltak hisztisek, békések, kicsik és nagyok is. ;)
Természetesen a gazdik is sokfélék voltak, de a tengerimalacok szeretete volt az összekötőkapocs köztü(n)k.
Megfigyelésem szerint kimondva-kimondatlanul mindenki győzni jött ide. Én azért nem a győzelemért tepertem, mert mint mondtam, az esélytelenek nyugalmával jöttünk és úgy is távoztunk, mert hát a háromból harmadik helyezést elérni nem nagy kunszt. :P De a Málác reakciói a többi malacra, az ingerekre, nekem az minden bírói vizsgálatnál, bírálati papírnál többet jelentett! Hiszen ezt az élményt máshol nem szerezhettem volna meg. Amúgy az is érdekes, ha mondjuk ide hoznék malacot, mert itt otthon érzi magát, itt lehet nem lenne érdektelen a másikkal, bááár, ott láttam más malacokat, akik igyekeztek összepuszilkodni...így hát olyan sokféle reakció volt a részükről...szerintem Málác volt az egyetlen, aki nem törődött a többiekkel! :)
Viszont elgondolkodtam a bírálásoknál (eddig sosem maradtam tengerimalac bírálatnál ott, mert nem érdekelt, és 10 éve nem voltam még néző sem egy ilyen rendezvényen...mivel, ha nincs malacom, akkor minek?!). A bíró úr elfogult volt, de legalább bevallotta. Jó, ez emberi tulajdonság, hiszen mindenki a saját állatát tartja a legszebbnek (én nem). Jó, a kutyámnál így voltam, őt imádtam, de Málácnál vannak szebbek...természetesen a malacomat is szeretem, de ez teljesen más kapcsolat, mint egy kutyával, ezt mindenki beláthatja... (Bár így is sokkal szorosabb, mint a régi malacaimmal).
Lehet nem kellett volna olyan állatot bírálni, amelyiket a bíró tenyésztett, mert természetes, hogy az a szíve csücske. De ez végülis egy "házi kiállítás", még tavasszal volt a nemzetközi, ahol egy lengyel bíró volt.
Egy pillanatra átfordult a fejemben, hogy hm, lehet kéne vennem egy fajtatiszta malacot, egy ilyet:

Ő egy US-teddy guinea pig.
Aztán mehetnék vele versenyre, mert kiállítási minőségű kéne. :)
De...én csak mezei állattartó vagyok, nincs szükségem szalagokra, érmekre, oklevélre. Nem szeretnék tenyészteni sem...
Nekem az a fontos, hogy Málác jól érezze magát, és mindent megadjak neki amit tudok!
(Már megkaptam sokféle embertől, hogy túl sokat költök rá...de valamire el kell költeni a pénzt, nemdebár?)
Most tervben van egy ilyennek a vétele:

Talán ebből nem tudna kitörni...
A kutyapelenkás tapasztalatról még nem tudok írni, mert csak délután, ha hazaértem lesz alomcsere.
(De majd megírom. XD)
Amúgy jól van, az esti vihart sikeresen túlélte. (Kiskorában alig volt itt két napja mikor volt egy nagy vihar, ő meg simán aludt közben...) Szerintem Málác alapvetően egy nyugodt és kiegyensúlyozott állatka, csak a fenekét ne birizgálják, mert azért morci lesz. :P :)
Örülök, hogy a sok gond mellett amit okoz (pl. fésülésutálat), meg ez a harapdálás, szóval amellett jó a kapcsolatom vele, és okos, tanítható egy malacka. Majd, ha nem lesz ennyire hőség, még fogok neki trükköket tanítani. Most egész nap fekszik, mert ilyen melegben ebben a nagy bundában...uh...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése