2013. április 28., vasárnap

Kozmetikusnál jártunk

Volt egy időpontunk, amit még egy hete kaptunk.
Elhívtam egy barátnőmet, nevezzük Dé-nek, hogy, ha van kedve, tartson velem és Máláccal.
Volt kedve! :)
Találkoztunk, majd együtt folytattuk az utunkat tovább. Elámult Punkyn, mert nem látta tavaly szeptember óta. Azóta bizony az úrfi nőtt is széltében is, meg hosszában is. :)
A nyitás előtt fél órával értünk oda, ami csoda volt, mert ugyebár hétvégi tömegközlekedés...de nem baj, mert addig is sétáltunk és beszélgettünk. :)
Mikor végre kinyílt a kereskedés ajtaja, beáramlottunk.
Megmondtuk az eladófiúnak, hogy kozmetikára gyüttünk, azt mondta a kozmetikus csaj hátul van.
Megtaláltuk, én úgy láttam, hogy leesett neki, hogy igen, én vagyok a "malacos fiú".
Bementünk a kozmetikai szalonba.
Azelőtt sosem voltam ilyen helyen, csak neten láttam, meg az utcáról. :) De nem volt ismeretlen számomra, meg anno kaptam kutyakozmetikusi szagkönyvet is. :)))
(Dogs forever!) ;)
Először felemeltette velem, és levágta a körmeit. Szerintem szépen vágta le, Punky meg se rezdült! :) (Persze, mert olyan erősen szorítottam, hogy a szuszt is kinyomtam belőle!) :D
Aztán jött a trimmelőfésűvel való fésülés. Azt a hisztit amit ez a kis PomPom levágott!
Mintha nyúznánk, de tényleg! Azért, mert hozzá mertek érni a becses szőréhez!
Rúgkapált, sikítozott (ez nem hagyományos malacvisítás volt), vergődött...borzalmas volt látni.
Aztán amikor ollóval esett neki a csaj, akkor már meg se mukkant, de amint megint érezte a trimmelőfésűt (megjegyzem csendben, hogy egy parókára való szőrt szedett ki belőle) a hátán, jött a sivalkodás.
Meg is fedte a nő, hogy milyen hisztis, mikor ez még csak nem is fáj(hat)...
Most meg beszéljenek a képek, melyeket Dé készített és én:


Állapotfelmérés :)


Karomvágás kidülledt szemű Punkyval


Amikor már kicsit sokallta az egész herce-hurcát...menekülőre fogta

Ilyen lett a megtrimmelt Punky bébi, aki ma 9 hónapja van nálam!


Új fizimiskához új alom és berendezés dukál! :)



Lakóval feltöltve... :)))
Amikor fizettünk a srácnál, megmondta, hogy milyen aranyos ez a málác, és ezek szerint ma van a szülinapja, és ezt a kozmetikai "kezelést" kapta ajándékba. Haha, ezen röhögtem egyet magamban, mert Punkynak ez egy nagy tortúra volt, egyáltalán nem élvezte, és szerintem nem ezt kérte volna a szülinapjára! :DDD

A villamoson a hordozóban és szatyorban üldögélt a malacka, mi meg beszélgettünk, amikor felszállt egy tetkós csávó a bullterrierjével. Megijedtem, hogy mi lesz, ha kiszimatolja a malacot, de szerencsére rá se hederített, pedig simán szétcincálhatta volna dobozostúl-szatyrostúl szerencsétlen röffencset! De nem így történt. Hazaérve nem az a kép fogadott, amit a kozmetikus mondott, hogy majd jól kialussza magát, mert ő először nekiállt szénát falni, majd ivott, szóval egyáltalán nem volt aluszékony. Gondolom mikor elmentem a szüleimhez, akkor már az volt, és aludt erre a sokkra egy nagyot! De ezt nem tudhatom, nincs bekamerázva az élettere... :)))
De úgy látom most már minden visszatért a rendes kerékvágásba, és most rövidebb szőrrel, és rövidebb karmokkal várjuk a nyarat, hogy mehessünk a szabadba! Ugye Málác? ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése